2011. szeptember 8., csütörtök

Eső, eső, pici nap, eső, eső...

Ezennel ünnepélyesen bejelentem, hogy véget ért a dán nyár: két napon belül kétszer is eláztam, tegnap részt vehettem hazafele az iskolából a bevezetés a bőrigázásba, ma pedig teljesen sikerült elázni, azt hiszem a ruha szárogatás nagy mestere leszek (viszont megtapasztalhattam, hogy az eső és szélálló kabátom valóban megérte a pénzét). Hát ennyit az időjárásról, a másik nagy esemény a héten, hogy a dánok a választás lázában égnek, az iskolában minden reggel prospektusokkal várnak, hozzá alma, kávé, vajas zsemle, ki mivel próbálkozik. Vicces, amikor nekem is akarnak adni valamit, és mondják a magukét dánul én meg válaszolok angolul, hogy én ugyan nem választok senkit, de aranyosak mert adnak nekem is almát! :) Szóval, ahogy látom a dánokat nagyon megmozgatja ez az esemény, komolyan veszik, fontosnak tartják, és sokan elmennek szavazni, mert kormányt akarnak váltani mindenképp.
Most egy kicsit a hét eddigi részéről, hiszen most már rendes óráink vannak, a következő hat hétben ezekre a tárgyakra fogunk bejárni!
Hétfőn Health, Body and Movement óránk volt, tudom ez elég tesisen hangzik, végülis az is, de játékosabban, ismerkedősebben. Egész órán (ami általában 3-3,5 óra itt, beleértve a félórás szünetet) pom-ponnak foglalatoskodtunk, zenére mozgás, különböző dobási technikák, ismerkedés a segítségével. Majd az óra végén triókban egy kis előadás zenére, amikor is mindenki megőrül egy kicsit, a "közönség" pedig tapsol. Miután mindenki előadta a performanszát a csoportok összefoglalták, hogy miért is találták hasznosnak ezt az órát, mit tanultak belőle. Az óra után az egész nemzetközi csapat eltekert az egyetem egy másik épületébe, hogy vetélkedjen a dán elsősökkel, amolyan gólya játékok formájában, mert ez a hét gólyahét az egyetemen. Én is bátran tekertem a régi, lila biciklivel amiről a lábam már is leér, és már a lyukakat is megsalleroztuk a belső gumin Andreas-szal a szünetben, ez a sallerozás szó most nyert igazi értelmet számomra, ez a művelet maga a csoda!
Kedden az Outdoor Education óra következett, ez leginkább az általános iskolás technika órákra emlékeztet, a teremben mindenféle barkácseszköz megtalálható, nem csoda hiszen elsőként bull-roaer-t kellett készítenünk, ez egy hangkeltő eszköz, amit az őslakos ausztrálok használtak. Jó volt látni a sok lányt, ahogy fúr-farag hogy a hasábfából valami elfogadható dolog szülessen. :) A vetélkedők ezen a napon az iskola kertjében és tornacsarnokában folytatódtak, majd a városban. Rengeteg őrült dolgot csináltattak velünk a végzősök! Hazafele viszont sikerült jól elázni...
Szerdán csak délutánra kellett bemenni így sokáig alhattam, ismét Health, Body and Movement óránk volt, amikor is a tornacsarnok helyett egy kisebb teremben volt az óra. Körjátékokkal melegítettünk be, a tanár úr harmonikája és énektudása segítségével, majd shiatsu masszázst tanultunk a japán lánytól (itt említeném meg, hogy bámulatos a japán lány precizitása, alázata, mindennek úgy áll neki, ami engem lenyűgöz, nálunk nem igen látni ilyet...példádul a biciklit is olyan gyorsan összerakta, hogy még csak észre sem vettük).
Csütörtökön, azaz ma Educational Theory nevezetű tantárgyunk volt a délelőtt folyamán, egy helyettesítő tanárral, mert az eredeti oktatónk tartósan beteg (ebben a gyönyörű időben nem is csodálom). Hát én azt gondoltam, hogy ez olyan didaktika szagú, egyelőre még nem tartom annak, de majd lehet azzá fajul. A mai napon mondjuk csak bevezetős, ismerkedős óra volt. Óra után elkészítettük a holnapi BBQ-hoz az asztali díszítés kellékeit, hiszen majd azt is pontozzák. Most befejezem a beszámolót, az esti quiz-night-ra készülni kell! :)
 A furfangos gólya-játékok...
 Ez foci akar lenni
 Technika órán :D



 A tornacsarnok és a csapatok
A csoport egy része :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése