Habár a bejegyzés címe erdei óvoda mégsem ezzel kezdeném, de csak azért, hogy megtartsam a kronológiát! :)
Hétfőn a "tesi" órán nagyon meglepő dolog történt, két fickó jött az órára és falmászós órát illetve inkább délutánt tartottunk! :) A tornacsarnok egyik fala falmászós felszerelésekkel van ellátva, így most legalább kipróbálhattuk. Hát mit ne mondjak, nagyon féltem az elején, ráadásul rengeteg időt elvett a felkészülés, speciális cipőt, derékszíjat, övet kaptunk és ezenkívül nem kis idő telt mire elmagyarázták, hogy is működik mindez és főleg: hogyan tudjuk egymást biztosítani.
Számomra a leereszkedés volt a legjobb, csak lógsz a levegőben... Mindenesetre nagyon örülök, hogy ki tudtuk próbálni, főleg, hogy a csoportom a falmászásról fogja tartani jövő héten a prezentációt.
Délután az összes Odense-ben tanuló nemzetközi diák hivatalos volt a városházára (Radhuset) ugyanis a polgármester egy kis fogadás keretében köszöntötte mindenkit. Nagyon szép gesztus ez a várostól! Állófogadás volt, szendvicsekkel, gyümölcsökkel és sajtokkal valamint nagyon rövid beszéddel, nehogy a sok éhes nemzetközi szájnak sokat kelljen nézegetnie a vacsorát.
Végül az eredeti téma: kedden mentünk az erdei óvodába, ami Svendborgban található, ez a helység Fyn-sziget alsó partjánál található. Vonattal mentünk (a jegyet az iskola állta) majd egy ovibusz vett fel minket a svendborgi állomáson így a gyerekekkel együtt utazhattunk. Ez az intézménytípus nagyon elterjedt a skandináv országokban, hiszen meg akarják tanítani a természet szeretetét, tudatos használatát a legkisebbeknek is. Nem elhanyagolható, hogy ezek az apróságok egész évben az erdőben vannak, még télen is, nem is csoda, hogy ezek a dánok ilyen elánállóak...
Az óvoda egy olyan területen van, ahol az erdőtől a homokos tengerpartig minden megtalálható, így teljes képet kaphatnak a növénytakaróról is. A tengerpart gyönyörű, engem teljesen elvarázsolt (mikor nem?!) ráadásul az idő is kegyes volt hozzánk, sütött a nap, és volt vagy 20 fok is akár! :D
A gyerekekkel kenyeret sütöttünk viking sütőn a tűzön, majd odaajándékoztuk a nekik készített bull-roarert, amit még néhány héttel ezelőtt csináltunk "technika" órán.
Nagyon aranyosak, közvetlenek és persze végtelenül szőkék ezek a gyerekek, a lányok olyanok, mint a kis angyalkák! :) A foglalkozás végén énekeltek nekünk egy dán éneket.
A hétvégén Nórihoz megyek, Kolding-ba, úgyhogy majd arról is beszámolok, igyekszem sok képet készíteni!
Imola mászik...
Imola ereszkedik :)
A fogadás
A tengeeer
Sülnek a kenyérkék
Imola! Édesapád csinálhat Kimlén egy mászófalat a tűzfalra.
VálaszTörlésHát ez nagyon baró! Minden bejegyzésénél egyik ámulatból esek a másikba :) Örülök, hogy jól érzed magad! :) És a tengeres képek tényleg nagyon szépek!
VálaszTörlés