2011. október 15., szombat

Ovis gyakorlat

Ezen a héten Csengével egy belvárosi óvodában voltunk gyakorlaton, azért együtt, ketten magyarok, mert össze kell tudni hasonlítani a dán óvodai rendszert a magyarral. Hát ez nem fog problémát okozni. Minden nap kilenctől délután háromig voltunk az oviban, de nyitva mindennap 6:30-16:45-ig volt. Az ovi egy családi ház, nagy kerttel. A két szinten egy-egy csoport van, 22-22 gyerekkel, a fiúk és lányok száma hajszál pontosan megegyezik, viszont életkor szempontjából vegyes csoportok vannak.
Hétfőn már fél kilencre ott voltunk, mert nagyon a lelkünkre kötötték, hogy pontosak legyünk. Az ajtóra kiírt üzenet fogadott minket, és a szülőket, ez tájékoztatott mindenkit arról, hogy két magyar lány segítkezik az oviban a hét folyamán. Mindenki nagyon aranyos volt, és természetesen mindenki beszélt angolul, körbevezettek minket,  és kérték, hogyha bármilyen kérdésünk van, tegyük fel bátran.
Miért is nem fog gondot okozni az intézmények összehasonlítása? Mert van jó pár elég alapvető különbség a dán és a magyar óvodák között. A hét során sokszor meghűlt bennünk a vér: a gyerekeknek szinte mindent szabad, mindent kipróbálhatnak, ami azt jelenti, hogy a négy éves gyerek simán felvághatja a mangót egyedül késsel, séta során beleeshet a tengerbe, lenyalogathatja a sarat a tenyeréről. Nem szól rájuk az óvónéni, ha szétdobálnak minden játékot, és nem kell nekik visszapakolni. Minden időjárásban kimennek az udvarra, még szakadó esőben is, feladják a gyerekekre a guminadrágot (olyat amit nálunk csak a nagy ho-ho-horgászok használnak), gumikabátot, gumicsizmát és kész. Aludni délután nem kötelező, mint ahogy a kézműves és egyéb foglalkozásokban sem, aki arra jár és kedve van csatlakozhat. Meleg ételt nem esznek, csak az otthonról hozott szendvicset, gyümölcsöt, zöldséget, hiszen a dánoknál a vacsora a fő étkezés. :)
Foglalkozásokat nem nagyon láttunk, holott a 44 gyerekre 7 fős személyzet van, de csak 4 diplomás óvodapedagógus, kicsit szabadkoztak, hogy az egyikük nem volt a héten, így ezért nem tudtak komolyabb foglalkozást tartani. Számomra kicsit gyerekmegőrző jellegű volt ez az ovi. Bár tény, hogy a gyerekek immunrendszere kiváló, amikor orrot fújtam, úgy néztek rám, mint aki idegen bolygóról jött. Az is tény, hogy nagyon ügyesen mozognak, jól megoldanak minden felmerülő problémát. :)
Érdekes volt látni, egy dán ovit, hogy hogyan is működik itt ez a dolog!
Most épp a szüleimet várom, a szünetben kicsit bejárjuk Dániát! :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése